akadálymentes
keresés
HUN ENG
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Kárpát-haza statisztikák Hírek Fotó- és videógaléria A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat
Nyitóoldal > Hírek > Népviseleti találkozók Székelyföldön

Népviseleti találkozók Székelyföldön

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében október 2-án, szombaton a Homoród-menti Szentegyházán, vasárnap pedig a sóvidéki Alsósófalván találkozhattak a kisrégiók népviseletbe öltözött küldöttei és a szép számú résztvevők.

Szentegyházán reggel tíz órától a Gábor Áron Művelődési Házban a népviseletbe öltözött csoportokat kürtőskaláccsal és pálinkával várták a szervezők. Ezt követően az egybegyűltek a szentegyházi római katolikus templomban egy ünnepélyes szentmisén vettek részt, amelyet Koncsag László helyi plébános celebrált, a végén pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri lelkésznő köszöntötte a jelenlévőket. A szentmise után a Művelődési Házban került sor az ünnepélyes megnyitóra. A résztvevőket Lőrincz Csaba polgármester köszöntötte, beszédet mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a rendezvény fővédnöke, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője, Mile Balázs konzul. Sorbán Enikő népdalokat énekelt, majd Mihály János történész, a rendezvény ötletgazdája az „Őseink viseletben” című archív fotótárlatot ismertette. Ennek anyagát György László igazgató gyűjtötte össze, a digitális feldolgozást pedig Balázs Ödön fotográfus végezte. Ugyanakkor a résztvevők Gothárd Krisztina népviselet-készítő alkalmi kiállítását is megtekinthették.

A fő programpontot, a már hagyományos népviseleti bemutatót Mag Ottilia lövétei tanítónő konferálta fel. Tizenhat településről (Daróc, Városfalva, Petek, Homoródszentpéter, Recsenyéd, Bágy, Homoródszentmárton, Gyepes, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Oklánd, Homoródalmás, Lövéte, Szentkeresztbánya, Kápolnásfalu) mintegy 150 fő érkezett. a rendezvényt a szentegyháziak kulturális műsora zárta, Gábos Tünde népdalokat énekelt, a Spontánc néptánccsoport táncolt. A sikeres rendezvényről a résztvevők és a támogatók emléklappal, illetve a hatodik alkalommal napvilágot látott Homoród mente című alkalmi lappal távoztak. Az eseményt a budapesti Néprajzi Múzeum szakemberei is rögzítették.

Vasárnap Sóvidék kilenc településéről 89 népviseletbe öltözött fellépő jelent meg a gyülekezőn, később – kiegészülve a résztvevőkkel – a református templomban tartott istentiszteleten vettek részt. Ezt követően közös kép készült, majd a kultúrházban mutatkozhattak be a falvak csoportjai. Az eseményt közös éneklés, mulatság zárta. Jelen voltak Siklód, Szolokma, Makfalva, Kibéd, Sóvárad, Szováta, Parajd, Atyha, Felső- és Alsósófalva küldöttei. Az atyhaiak női viselettípusokat mutattak be, amely megegyeznek – vagy legalábbis nagy hasonlóságot mutatnak – a Korondon, Fenyőkúton és Pálpatakán használatos női viselettel. A ruhák mellényén a bordó-fekete dominál, háziszőttes anyagból készültek. Érdekesség, hogy az ingeket, kötényt és alsószoknyát a bemutatók édesanyja varrta, hímezte, látta el csipkével.

Az alkalomra készült a 80 képből álló Őseink viseletben című kiállítás is, amelyet az alsósófalvi kultúrház nagytermének falai fognak őrizni az elkövetkezőkben, és ugyancsak ekkor vehették kézbe a Sóvidék című, 12 oldalas alkalmi lap ez évi kiadását is a résztvevők.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke elmondta, hogy a soron következő sóvidéki seregszemlére elkészül az öt év eseményeit, a Sóvidék népviseletét és néprajzát, rövid helytörténetét leíró reprezentatív kötet, amelynek Homoród-menti elődje két évvel ezelőtt válhatott közkinccsé az akkor Székelypetken tartott találkozón. A sóvidéki kötet is a homoródmenti mintáját, igényes tipográfiai kivitelezését fogja majd hordozni, megírását, előkészítését a látóterünkben lévő, a régiót jól ismerő szerzők és szerkesztők végzik majd, felhasználva az öt esztendő során felhalmozódott archív fotográfiákat és tapasztalatokat.

A Sóvidék Népviseletben következő, ötödik találkozásának a községközpont, Parajd biztosít otthont 2022-ben, a házigazda szerepét Nyágrus László, a község polgármestere vállalta.

Az eseményt a budapesti Néprajzi Múzeum szakemberei, több televíziós-társaság és szerkesztőség munkatársai rögzítették. Hamarosan további ide kapcsolódó élménybeszámolók, fotóriportok, videók kerülnek nyilvánosságra, amelyeket az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület önkéntesei archiválnak, őriznek, illetve internetes felületeken jelzik azok elérhetőségeit.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet köszöni a Mosoly Egyesületnek, Szentegyháza Önkormányzatának, az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesületnek, Parajd Község Önkormányzatának, Szentegyháza és Alsósófalva civil aktivistáinak, az egyházi méltóságoknak, illetve a környék lakóinak a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott tevékeny közreműködését.

Hírek
2021. október 19.
Kárpátaljai delegáció a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – Számvitel és Auditálás Tanszékének oktatóiból és hallgatóiból álló – delegációja 2021. október 11–15. között szakmai tanulmányúton vett részt Magyarországon a Makovecz Hallgatói és Oktatói Mobilitási Program keretében. A programsorozat utolsó állomásaként, 2021. október 14-én a kárpátaljai fiatalok és tanáraik a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben is látogatást tettek.  

 

 


2021. október 15.
Kálmáncsehi-breviárium bemutató

Életünk – az európai magyar katolikusok lapja: A Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadta az 1481-ben a Corvina Könyvtár budai műhelyében Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári nagypréspost számára készült, jelenleg New York-ban őrzött breviáriummal egybekötött misekönyv fakszimile-válogatását. A magyar középkor legszebb, legismertebb és legértékesebb emlékei közé tartozó kézirat hasonmás kiadását 2021. október 14-én mutatták be a sajtónak Budapesten. 

 


2021. október 12.
Urmánczy Nándor Emléknap Maroshévízen

A kilencedik alkalommal megrendezett Maroshévízi Magyar Művelődési Napok keretében került sor a XIV. Urmánczy Nándor Emléknapra a székelyföldi Maroshévízen. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében 2021. október 8–10-e között lezajlott kulturális rendezvényen könyvbemutató, népzenei koncert, filmvetítés és népművészeti kiállítás is megrendezésre került.


összes hír >>
Európai uniós pályázatok
Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
A Kárpát-haza őrei
Kárpát-Haza Galéria
Kárpát-Haza.hu
Impresszum Adatvédelmi tájékoztató
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Oldaltérkép
Szakmai tevékenység Hírek
Fotógaléria Közérdekű adatok
feliratkozás hírlevélre